Találkozás

Az Impossible-Lehetetlen című regény főhőse Bianca Lether 19 éves orvosi egyetemre készülő fiatal, teljesen hétköznapi lány, aki a nyarat barátaival David-del, és Megan-nal a nagybátyjánál egy angliai városban Wallingford-ban tölti.
A fiatalok minden szabadidejük kihasználják, a szórakozásra, kirándulásokra és nem utolsó sorban az ismerkedésre.
Arra azonban ők sem számítanak, hogy olyanokat is megismernek, akikről azt hitték eddig, hogy valójában nem is léteznek.
Bianca életét teljesen felborítja a 21 éves fiú, Marcus Moreira-val való találkozása, aki 30 éve halott........

"A kezünk szép lassan, óvatosan egymáshoz közelít....nem tudom érzem e majd ha megérint, de akarom. Őt akarom! "

I.rész
Valaki figyel

Bianca már napok óta nem tud rendesen aludni, tőle pedig a barátai sem igazán.

"Nem tudom mi van velem, már napok óta nem tudok rendesen aludni...mióta itt vagyok John bácsinál, még nem tudtam magam igazán kipihenni. "
Fel alá járkál a szobájában, majd egy pillanatra megáll az ablaka előtt. Odakint nincs teljesen sötét, a telihold gyönyörűen világít. A kilátás fantasztikus. Bianca ablaka, John bácsi csodálatos kertéjre néz, melyben hatalmas fák, szebbnél-szebb virágok és egy kis tavacska van. Eszébe jut mennyit szaladgált ott mikor még egész kicsi volt, és eszébe jutnak a családi összejövetelek is. Ezekre gondolva kissé elszomorodik. Hiányoznak a szülei.
Ekkor megint furcsa érzés fogja el, és átmegy Megan szobájába.

"Megan! Ébren vagy még?" Kérdezi barátnőjét az ajtó előtt állva halkan.
"Igen, még igen. Gyere be!"
Bianca bement, és leült Megan ágya szélére.
-"Megint furcsa érzésem volt.
-Nem értelek Bianca, olyan gyönyörű itt, John bácsikád nagyon kedves, és holnap kirándulunk is! Nyugodj meg végre és próbálj meg lazítani kicsit! " -tanácsolta barátnője.
-Rendben, talán igazad van, de folyton úgy érzem mintha lenne valaki a szobámban, mintha valaki engem nézne.
-Te is tudod, hogy ez butaság. Túlságosan kimerített az érettségi. Ne stresszelj annyit, inkább pihenj.

Bianca felállt, jó éjszakát kívánt Megan-nek és visszament a szobájába. Hiába nyugtatta barátnője, a lány nyugtalan volt. Már egészen későre járt, mire el tudott aludni.
Reggel, David hangosan kiabál és kopog Bianca szobájának ajtaján.
-Bia, ébren vagy? Kelj fel! Nem sokára indulunk!
Bianca és David, egészen kicsi gyerek koruk óta barátok. Szomszédok voltak, majd egy iskolába és gimnáziumba is jártak. Olyanok egymásnak, mintha édes testvérek volnának. Most még jobban igyekeznek a lehető legtöbb időt együtt tölteni, ugyan is Bianca az Egyesült Államokba készül a nyár végén, hogy ott tanuljon, David pedig marad.
A sok kopogás ellenére semmi válasz. David benyit a szobába. Látja, hogy Bianca próbálja a szemét kinyitni, de nagyon nehezére esik a felkelés.
-David ne haragudj, de azt hiszem a mai kirándulást kihagyom!- mondta a lány szörnyen álmos hangon.
-Ne csináld már... úgy vártuk a mai napot is! Mi történt ? Rosszul érzed magad? Baj van. - kérdezte aggódva a fiú.
-Nem dehogy, csak....
-Csak megint nem aludtál éjjel igaz?- vágta rá Dávid.
-Nos igen. Az a helyzet, hogy elég furcsán érzem magam, mióta itt vagyunk. Tudom, hogy nem bután hangzik, de minden este úgy érzem, hogy valaki figyel. Forgolódom, járkálok, nem tudok aludni. Már próbáltam zenét hallgatni, de nem megy.
- Ne aggódj!-nyugtatja David. - Minden rendben lesz, maradj itthon pihend ki magad végre. Gondold át a dolgokat. Biztosan azért vagy nyugtalan, mert egy teljesen új élet vár rád, messze az otthonodtól és a barátaidtól. Teljesen normális ha kicsit félsz.
Próbálta tanácsokkal ellátni Bianc-át barátja, de a lány túlságosan álmos volt, becsukta a szemét és aludt is tovább.

David és Megan, egy csoda szép régi romos várat néztek meg, egy két órányi gyalogútra John bácsi házától. Útközben Bianca-ról és aggódalmairól beszélgettek. Izgultak miatta.
-Kezdek nagyon aggódni Bianca miatt! - mondta Megan.
-Én is Meg. Azt hiszem többről van itt szó mint pusztán a költözése a nyár végén, és az érettségi vizsga miatti kimerültség.
-Van valami ötleted mit tegyünk?-kérdezte nagy sóhajtozás közepette Meg David-et.
-Sajnos nincs, de ki kell találnunk valamit, mert nem szeretném ha ilyen lenne Bianca egész nyara.
Meg és David úgy döntöttek, hogy visszafordulnak és barátnőjükkel töltik inkább a délutánt.

Bianca már ébredezni kezd. Nyújtózkodik az ágyában és a szemét dörzsölgeti. Eléggé kiszáradt és mikor az éjjeli szekrényen lévő vizespohárért nyúl, meglepő dolgot vesz észre. Egy szál rózsa hever az éjjeli szekrényén. Tovább dörzsölgeti a szemeit, nézi nézi, biztosan jól látja e. Megérinti és rájön, hogy tényleg, ez valóban ott van.
- Hogy került ez ide? Kitől kaptam és miért? - teszi fel hatalmasra nyitott szemekkel a fejét fogva a kérdést magában.
-David hozta volna fel mielőtt elmentek volna? De hát David a legjobb barátom és sosem kaptam még tőle virágot! -csodálkozott.... és nem bírta kivárni még hazaérnek, felhívta David-et.
-Szia David! Te hagytál rózsát az éjjeli szekrényemen?
- Nem, dehogy én nem! - válaszolta meglepetten David.
-Akkor haza tudnátok jönni, azt hiszem komolyabb a probléma mint gondoltam?! - kérte barátját Bianca.